Ebben a videóban egy new york-i kórházban dolgozó orvos, Dr. Cameron Kyle-Sidell, kétségbeesetten beszél arról, hogy a koronavírusos betegeket jó eséllyel félrekezelik a világon mindenhol. Az intenzív osztályra került betegeket a légzési nehézségeik miatt lélegeztető gépekre teszik, akik túlnyomó többsége ennek ellenére meghal. Dr. Cameron szerint, lehet, hogy nem ennek ellenére, hanem e miatt.
A lélegeztető gépek ugyanis alapesetben a tüdőt mozgató izmok összehúzódását hivatottak elsősorban helyettesíteni. Viszont Dr. Cameron megfigyelése szerint a koronavírusos betegek izmai rendben vannak, viszont a tüdejük nem képes felvenni az oxigént.
Könnyen lehet tehát, hogy a koronavírus jelenleg ismert mortalitási rátája jórészt annak köszönhető, hogy egy alapértelmezett megoldást vetettünk be kérdések feltevése nélkül.
Dr. Cameron, most a járvány kellős közepén, szakmai hírnevét kockáztatva kiállt a nyilvánosság elé és feltette a kérdést, ami minden paradigmaváltást megelőz:
Biztos?
A videó posztolásának időpontjában se neki, se másnak nincsenek válaszai.De nem is a válasz a lényeg. Csak a kérdés a fontos: biztos hogy ez a betegség az, aminek látszik? Biztos, hogy jól kezeljük?
A kérdés feltevése ugyanis egy olyan gondolkodást és ideális esetben párbeszédet indít el, ami végül elvezet a válaszokhoz.
Ezzel nem egy általános szkeptikus attitűdöt szeretnék propagálni. Az kevés.
Azt állítom, hogy azokat a dolgokat érdemes leginkább megkérdőjeleznünk időnként, melyekben a legbiztosabbak vagyunk.
Ez társadalmi, szervezeti és egyéni szinten egyaránt alapvető feltétele annak, hogy egy következő fejlettségi szintre lépjünk, hogy megcsináljuk a látszólag lehetetlent vagy, hogy elhárítsunk egy új fenyegetést.
Itt nem arra gondolok, hogy rendszeresen felül kell vizsgálnunk, hogy vajon a föld tényleg kerek-e? Bár, érdemes felkészültnek lenni arra, hogy ha kiderül, hogy mégsem kerek vagy nincs is, akkor se dőljön össze a világképünk.
Inkább olyan alapértelmezett működési módokra és készen kapott hitrendszerekre és konvenciókra gondolok, melyeket éppen azért nem kérdőjelezünk meg soha, mert annyira szerves részei az ország, a cég, a baráti társaság vagy a családunk kultúrájának vagy éppen a mi személyes világképünknek és rutinjainknak.
Az élet néha rákényszerít minket, hogy újragondoljuk ezeket, ahogy a koronavírus is, de szerencsésebb esetben egy új nézőpont is elég, hogy megjelenjen a kérdőjel egy alapértelmezett működés mögött.
13 éves voltam, amikor elolvastam egy könyvet a vegetáriánus életmódról. Nagyon megtetszett, mert ki nem állhattam a hús ízét és végre volt egy objektív hivatkozási alapom. Aztán kinyitottam a hűtőt és a tartalmát látva rájöttem, hogy vegetáriánusként éhen halnék ebben a háztartásban. Nem tudtam, hogy hús és tejtermék nélkül is lehet élni. Majdnem húsz év kellett, hogy rájöjjek: de igen lehet, sőt sokkal jobban lehet.
Abban a húsz évben nem vettem a fáradtságot, hogy megkérdőjelezzem a paradigmát, az alapértelmezett működést, amit a családom és az egész ország készpénznek vett. Mindenféle egészségügyi problémákra, könyvekre és egy dél-amerikai utazásra volt szükségem ahhoz, hogy az élet az arcomba vágja a választ, amire magamtól elfelejtettem rákérdezni.
Valószínűleg te is túl vagy már egy-két személyes paradigmaváltáson. Csalódtál emberekben, módszerekben, ideológiákban. Vagy felismertél valamit saját testi, szellemi vagy lelki működéseddel kapcsolatban. Rájöttél, hogy amit korábban hittél, az nem úgy van. És onnantól kezdve megváltozott az életed. Vissza tudsz gondolni egy ilyenre?
Hány olyan dolog lehet most az életedben, amit biztosra veszel, de néhány év múlva már egészen mást fogsz róla gondolni?
Minden családnak megvan a saját mikro kultúrája, amiben egy sor íratlan szabály határozza meg a szerepeket és az egymáshoz való viszonyokat. Vannak családok, ahol a verbalitás csatornáján érzelmek is kifejeződnek, a szülő azt mondja a gyereknek “szeretlek” és fordítva. Más családokban ez elképzelhetetlen. Megint más családokban ezeket az érzéseket testi kontaktussal, ölelésekkel vagy annak hiányával fejezik ki. És vannak olyan családok is, ahol az érzések kifejezése minden formában le van tiltva.
Tinédzser korunkban, amikor először aludtunk egy barátunknál, feltűnhetett, hogy a barátaink családjaiban máshogy mennek a dolgok, mint a miénkben.
Az új perspektíva, az új minta ráébresztett minket arra, hogy máshogy is lehet.
Mi lenne, ha nem várnád meg, amíg a következő paradigmaváltást rád kényszeríti az élet? Mi lenne, ha most sorra vennéd az életed legfontosabb területeit, az életmódodat, a szokásaidat, a kapcsolataidat, a karrieredet, az érzelmi életedet, az elveidet, a hitrendszereidet és feltennéd a kérdést:
Biztos?
Biztos, hogy ezeket én választottam? Biztos, hogy ezek még ma is érvényesek? Biztos, hogy nem lehet máshogy?
Lehet semmi nem jön ki az egészből.
De az is lehet, hogy ezzel elébe mehetsz életed következő nagy traumájának. Lehet, hogy ezzel a kérdéssel kezdődik az életmódváltásod, a hivatásod megtalálása, egy haldokló kapcsolatból való kilépésed vagy éppen elköteleződésed életed társa mellett.
Nem lehet, nem is célravezető mindig, mindent megkérdőjelezni. De ha időnként képes vagy az alapértelmezett működéseid mögé nézni, képes leszel átugrani a saját árnyékodat.
