A következő sorokban betekintést nyerhetek egy olyan világba, ahol nagy igyekezettel és lelkesedéssel készül több száz család tápláló reggelije nap mint nap. A Viblance üzem dolgozói egytől egyig a márka történetének részesei. Ennek a storynak az egyik szereplője a műhely vezetője, Lehel is, akit most közelebbről is megismerhetünk.
Leülünk egymás mellé az irodába és Cocoberry granolát ropogtatva hallgatom, ahogy mesél. A szavaiból érzem, hogy büszke arra, amit csinál és fontos neki a vállalkozás, amit képvisel. Kiderül, szemlélete hasonló a Viblancé-hoz, küldetéstudatuk megegyezik…Így nem is igazán a munkáról, mint inkább egy hivatásról beszélgetünk…
Mesélnél arról, hogyan találtatok egymásra a Viblance csapattal?
Biztos vagyok benne, hogy az élet, vagy mondhatni Isten rendezte így. Pár éve elvesztettem a hitem az akkori munkámban, elegem lett abból, hogy már nem azért csinálom, mert örömet okoz, hanem mert ezt kell tennem a megélhetéshez. Akkor döntöttem úgy, hogy egy olyan munkát szeretnék végezni, ami közel áll hozzám, amivel tudok azonosulni és szeretek. 2018-ban megfogadtam, hogy többet nem szeretnék dolgozni hétvégén. Hosszas keresés után láttam meg egy Viblance hirdetést, és gondoltam itt a remek lehetőség a változásra. Akkor már vegetáriánus voltam, aktívan sportoltam, így valahogy ösztönösen éreztem a Viblance és saját magam közötti rezonanciát. Az állásinterjúra futásból érkeztem az akkor még Hűvösvölgyben lévő pici garázsba, ahol anno készültek a termékek. Elsőre nem igazán tudtak hova tenni engem – nevet fel visszaemlékezve Lehel. Itt van ez az ember, aki nem csak futásból érkezett, de ráadásul pasi – előtte a granolákat főleg lányok készítették, és furcsállták, hogy semmi hozzáértés, végzettség nélkül én bizony ezt szeretném csinálni. Viszont adtak egy esélyt, mert ők mindenkinek adnak. Ebből az esélyből bontakozott ki a közös utunk, amin Daviddel és Zsolttal elindultunk, és amit még most is járunk.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a munkában?
Ez egy érdekes kérdés, és nem is tudok rá konkrét választ adni. Amikor elkezdtük a granola gyártást, tényleg a szó szoros értelmében vett kézműves terméket állítottunk elő: kézzel kevertünk, törtünk össze mindent. Kevesen voltunk így minden munkafolyamatot mi végeztünk el, mindenbe bele kellett tanulni. Ezek külön-külön kihívást jelentettek, de élveztem őket, hiszen így kiismertem magam a gyártás minden területén. Aztán ahogy elkezdtünk nőni cégként, elköltöztünk egy nagyobb üzembe, ahol már néhány folyamatot automatizáltunk, így azt hittem kevesebb lesz a munka. De tévedtem… – nevet fel. Hiszen nagyobb hely, több feladat, nagyobb felelősség társult hozzá, de ettől függetlenül engem minden érdekelt. Megtanultam, a webshop kezelését, számlázást, érkeztetést, raktár bevételezését, és az egyéb logisztikai feladatokat. Többek között ezért is lettem én az üzemvezető, mert minden feladatba belekóstoltam már, és ismertem a folyamatokat. Jelenleg számomra ez jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen nem csak a sajátom, de mások munkája, sőt, több ezer család reggelije függ attól, hogyan dolgozom, hogyan irányítom a gyártást és a csapatot. Ha nagyon szépen szeretném megfogalmazni, egy karmesteri feladatot látok el, minden nap közösen újat komponálunk, éberen figyelek, hogy minden hangszer a megfelelő időben és helyen szólaljon meg. De ez akkor is egy csapatmunka.
“A harmadik kezemnek, a szenvedélyemnek érzem a céget. Amikor a termékekre vagy a csapatra nézek, büszke vagyok, hogy eddig eljutottunk, és most itt tartunk, egy kisebb magyar, kézműves vállalkozásként.”
Tehát akkor mégiscsak van kihívás…
Igen. Szerintem az egyik legszebb, és egyben a legnehezebb feladat, megtalálni a közös hangot az emberek és az elvégzendő munka között. Mit is jelent ez? Azt, hogy mindenkinek a kívánsága valahogy érvényesüljön, mindenki jól érezze magát és elégedett legyen. Ez bizony néha nagyon nehéz, de talán nem lehetetlen feladat. Mindent próbálunk megbeszélni, egyénileg és csapatban is. A kommunikáció az egyik kulcsa annak, hogy működni tudjunk, és a termékeink is a megszokott minőséget képviseljék.
Hogy néz ki egy napod a műhelyben?
Igazából ott vagyok kicsit mindig mindenhol. Szuper munkatársakkal dolgozunk együtt, az én feladatom pedig összehangolni a munkafolyamatokat, tartani a határidőket, és természetesen figyelni arra, hogy minőségi, jól átsült, ropogós termékeket készítsünk. Felügyelem a termékeink összeállítását, keverését, csomagolását, felcímkézését, valamint az alapanyagok raktárba szállítását, felhasználását, és az elkészült termékek logisztikázása is az én feladatom.
Mi motivál téged igazán a munkádban?
Az én esetemben a fizetés nem a legnagyobb motiváló erő, azt hiszem, nálam érvényesül a “méltó a munkás a bérére” kifejezés, mivel szívvel lélekkel dolgozni manapság ritka kincs. Van egy fejlődési görbe, mind az én, mind a Viblance életében. Engem maga az út tesz motiválttá, vagyis a folyamatos fejlődés lehetősége. A harmadik kezemnek, a szenvedélyemnek érzem a céget. Amikor a termékekre vagy a csapatra nézek, büszke vagyok, hogy eddig eljutottunk, és most itt tartunk, egy kisebb magyar, kézműves vállalkozásként. Látszik a termékeken és rajtunk is, hogy ez a szívügyünk, és ez tükröződik a termékek új csomagolásán is. Az étkezési filozófiám is egyezik a Viblance-al, hiszen teljesen értékű növényi étrendet követek.
“Ha valaki vegán étrendre szeretne váltani, én a végtelen türelmet és nyitottságot írnám fel receptnek.”
Miért döntöttél a növényi alapú étkezés mellett?
Ez egy nagyon hosszas folyamat gyümölcse, részben azért lettem vegán, mert a Viblance-nál dolgozom és itt rengeteg inspirációt és ismeretet szereztem.
Az életmódváltás alapja, hogy nyitott legyél rá, én ennek a nyitottságnak köszönhetően vagyok az, aki vagyok. Rengeteget olvastam a témában, lépcsőzetesen próbáltam a vegán étkezést, és nekem így működött. Sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb vagyok, és érzem, hogy gyermekkorom óta ezt az étkezési formát kereste a szervezetem. Kertes házban nőttem fel Erdélyben, tavasztól, őszig a kert termésein éltem, ami visszagondolva jó alap volt, valamint nagy áldás, amiért hálás vagyok. Öt éve magam főzök, nagyon ritkán eszem máshol. Nekem 7-8 évbe tellett ez az átalakulás, testileg és lelkileg is meg kellett érni erre az életformára. Ha valaki vegán étrendre szeretne váltani, én a végtelen türelmet és nyitottságot írnám fel receptnek. Hiszem, hogy az emberiség az évszázad végére jó irányba változtatja meg az étkezési szokásait.
Melyik a kedvenc Viblance reggelid?
A Citromos Proteinkása! Ennek a praktikus oka, hogy az életem szerves része a futás és az állandó mozgás, így szükségem van a minőségi fehérjebevitelre. A citromos kása a csomagolás terén is az egyik kedvencem. A granolából, a pekándiós és a nemrég megjelent csoki-kávés az abszolút favorit, de minden terméknek szeretem az ízét, időszakos, hogy éppen mi kerül a tányéromba.
“Ha a saját karrier görbémet nézzük, akkor a Viblance az egyik legfontosabb mérföldkő az életemben.”
Mi a legszebb emléked az eddig itt töltött időből?
Hm, sok minden eszembe jut, és ha megengeded, nem is emléket emelnék ki. Nekem ez a 16. munkahelyem és ez az első munka, ahol, több mint, egy évet maradtam, azt hiszem, hogy ez sok mindent elárul. Voltak és még lesznek hullámvölgyek, de hol nincsenek? Néha sok, néha úgy érzem, itt a vége, aztán átpakolom a határvonalaim, és fejlődünk tovább. Ha a saját karrier görbémet nézzük, akkor a Viblance az egyik legfontosabb mérföldkő az életemben.
