Számvetés – 2016

2-3 éve telt el azóta, hogy megfogalmazódott bennünk a Viblance gondolata attól függően, hogy honnan számoljuk. 2014 elején még Kolumbiában beszélgettem Daniel Salazarral, ami egy új világot tárt fel előttem. Egyre több hasonló impulzus ért, és egyre mélyebbre ástam magam a növényi alapú táplálkozás rejtelmeiben. Alapítótársam, David, eközben szorgosan végezte saját kutatómunkáját, melynek eredményei őt is a növényi alapú étrend felé terelték.

Aztán látszólag nagy csönd következett, ami egészen 2016 szeptemberéig tartott. Ennyi időbe telt megalkotni termékeinket, amik megfeleltek az elveinknek (vegán, vegyszermentes, finom) és új színfoltot jelentettek a magyar piacon.

Azóta felgyorsultak az események. Még mindig az első szakaszban vagyunk, viszont jó néhány mérföldkövet magunk mögött tudhatunk. Sok keresgélés és kísérletezés után találtunk egy olyan csomagolást, ami azok figyelmét is felkelti, akiknek fogalmuk sincs, hogy mit látnak. Számos értékesítési csatornával kísérleteztünk, így ezen a téren is tisztult valamennyire a kép.

Megerősítést nyert az a tapasztalatunk, hogy nem elég ha egy termék egészséges, finomnak is kell lennie, sőt sokkal jobbnak kell lennie, mint az elérhető (adott esetben olcsóbb) alternatíva, ahhoz, hogy maradandó élményt és visszatérő vásárlásokat okozzon.

Érdekes tapasztalat volt, hogy rengetegen vagytok, akik nagyon figyeltek arra, hogy mi kerül a tányérotokra és teljes mértékben képben vagytok az egészséges életmód sarokköveivel és ezt a gyakorlatban is alkalmazzátok. Még többen vannak viszont azok, akik még nem kötötték össze az egészséget, és az általános közérzetet az étrendjükkel illetve az életmódjukkal. A két csoport megszólítása teljesen más hangvételt igényel, ami az egyik nagy kihívás lesz számunkra a következő években.

Meglepődve tapasztaltuk, hogy a növényi alapú táplálkozást egészségügyi okokból választók száma viszonylag kicsi Magyarországon. A vegán életmódot folytatók túlnyomó többsége az állatok védelme miatt választotta ezt az utat. Ebben a néhány hónapban sokat tanultunk a vegán életmódról és saját életünkben is egyre jobban figyelünk az étrenden túlmutató dolgokra. Csodálattal tapasztaltuk továbbá a hazai vegán társadalom elhivatottságát, lelkesedését és tenni akarását. Mindebből egyre világosabbá válik számunkra, hogy a közös ügyet úgy tudjuk legjobban szolgálni, ha vegán termékeinkkel minél több vegyes táplálkozású emberhez jutunk el és apránként a növényi étrend illetve vegán életmód felé tereljük őket.

Ez a rövid 3-4 hónap elég volt arra, hogy termékeink és filozófiánk létjogosultsága megerősítést nyerjen a ti visszajelzéseitek alapján. Apropó visszajelzés… A decemberi vegán piacon hívtátok fel a figyelmünket arra, hogy a granola poharas kiszerelése nem túl környezetbarát, amivel – bár újrahasznosítható műanyagból készül – mi is tisztában vagyunk. Ennek megfelelően 2017-ben izgalmas lépéseket fogunk tenni a fenntarthatóság irányába. Minden hasonló visszajelzést és építő jellegű kritikát örömmel veszünk! Ezek által tudunk tovább fejlődni és mások lenni, mint a legtöbb cég 🙂

Ha tetszett amit eddig láttál tőlünk, érdemes lesz velünk tartanod 2017-ben is, mert új termékek és kiszerelések fejlesztésén túl rengeteg tervünk van még, ami újdonságként fog hatni a magyar egészségtudatos közösség életében.  A részletekkel hamarosan jövünk 🙂

Addig is Boldog Új Évet és jó egészséget kívánok a Viblance csapatának minden tagja nevében!